Barion Pixel
Mentsd meg magadat a saját haragodtól

Mentsd meg magadat a saját haragodtól

Ezen blogcikkünk a haragunk saját magunkat felemésztő erejéről fog szólni. Hiba ugyanis azt gondolni, hogy sérelmeink után a folyamatos nehezteléssel majd elégtételt nyerünk.

Egy személy iránt érzett tartós harag és neheztelés pont, hogy inkább ellenkezőleg fejti ki hatását!

Mit okoz bennünk az állandó harag?

“A harag azt öli meg, aki haragszik, nem pedig az úgynevezett „ellenséget”.” – írja David R. Hawkins, a nemzetközileg elismert pszichiáter, író, spirituális tanító és tudatkutató.

Mert bizony legtöbbször tényleg csak magunknak ártunk vele. Átmenetileg ugyan jó érzéssel tölt el bennünket a gondolat, hogy az igazság nálunk van, és a másik fél a hibás mindenért, viszont számos kutatás bebizonyította, hogy mindez hosszú távon károsan hat test- lélek- szellem rendszerünkre, ebből következően pedig az egészségünkre.

Nézzük csak, miben nyilvánul meg mindez? Többek közt:

  • migrénes fejfájás;
  • ízületi gyulladás;
  • magas vérnyomás;
  • gyengülő immunrendszer;
  • nyugtalan éjszakák;
  • depresszió;
  • valamint rövidebb élet formájában.

Milyen céllal kezdünk el neheztelni másokra?

A fenti felsorolásból jól látszik, hogy nem éri meg ilyen árat fizetni csak azért, hogy például az adott személyt egy társaságban szúrós tekintettel ostorozhassunk, vagy a lelkünket nyugtatva folyamatos haraggal beszélhessünk róla másoknak.

Ha jobban megvizsgáljuk az ilyenfajta cselekedeteinket, rájövünk: az összeset csak saját büszkeségünk, hiúságunk fűti. Mit jelent ez pontosan?

Gondoljunk például egy olyan helyzetre, amikor kiderül, hogy egy jó barátunk komoly dologban hazudott nekünk. Elkezdünk mély haraggal lenni iránta, és emellett másokkal is megosztjuk, hogy mit tett velünk. Van, hogy már azt sem érezzük szükségesnek, hogy bocsánatot kérjen, hiszen akkor elveszítenénk a hibáztatásából fakadó örömünket. Azt az örömöt, ami valójában hosszú távon szintén csak felemészt minket.

Hogyan inthetsz búcsút a haragoskodásnak?

A legegyszerűbb módja a harag elűzésének csupán annyi, hogy hajlandó vagy az érzést elengedni. Az, hogy bátorságot veszel és elfogadod a helyzetet, már önmagában segít búcsút inteni a benned forrongó indulatoknak. De van egy még hatékonyabb módszer!

Amikor úgy érzed, hogy egy haragra okot adó szituációba keveredtél, ne csak a megérzéseid szerint cselekedj! Az intuíciód alapján keletkező válaszreakciót a logikával és ésszerűséggel is mindenképpen ellenőrizd! Ezzel zárhatod ki a félreértésből, illetve tévedésből fakadó haragot, és így leszel képes érzéseidet is a megfelelő módon kezelni.

Amennyiben szabadjára engeded a mások iránti neheztelésedet, észre fogod venni, hogy figyelmed felszabadul, és végre nem a negatív érzésekre koncentrálsz, hanem befogadod a jót, észreveszed az élet szépségeit, a körülötted lévő megannyi lehetőséget.

Ugyanis ha haraggal vagy tele, kisebb helye van a más érzéseknek, mint például az örömnek. Nem jobb lenne teljes boldogságban élni? Hát ehhez akkor a haragot ki kell tenni. El kell engedni.

A haragot nem csak egészségünk érdekében kell elengednünk

Mivel gondolataink szellemi-lelki szinten is összeköttetésben állnak, ezért nem csoda, hogy belső negatív hozzáállásunk védekező, ellenálló viselkedést vált ki a másikból. Abban a pillanatban, hogy megszabadulunk ezektől az érzésektől, nem csak egészségünknek teszünk jót, hanem emberi kapcsolatainknak is. A haragos embert nem nagyon szeretik. A harag kiül. A kedves, jó rezgésű, sugárzó, boldog embert szeretik.

Csak vegyünk egy párkapcsolati ismerkedési helyzetet! Ugye-ugye, hogy te is a boldog másikat keresnéd?

Ha elengedjük az egóból fakadó követeléseinket, hirtelen a másik személy viselkedésében is pozitív változást tapasztalhatunk, ami pedig megnyilvánulhat akár egy őszinte bocsánatkérés vagy kiengesztelés formájában is.

Hidd el, a megbocsátás szó meggyógyítja a testedet és a lelkedet! Ha nem is mondod ki neki szemtől szembe, mondd ki neki magadban, és képzeld el, hogy meg is teszed vele: megbocsájtok.

Energiák kötelékei szakadnak ilyenkor fel.

Jó megbocsájtásokat!

[ulp id='9hyAtCT2guLECPWK']

Elsőben évismétlés, harmadikban már jelesek és imád iskolába járni – ez Dávid története

Elsőben évismétlés, harmadikban már jelesek és imád iskolába járni – ez Dávid története

Kedves Olvasó,

Szeretnék elmesélni nektek egy tanulságos történetet Dávid és egész családjának kálváriájáról, ami talán sok szülőnek hasznos lehet, hiszen tudjuk, hogy sokan eveznek hasonló csónakban. A szülők azért is engedték meg, hogy megosszuk veletek a történetüket, mert a tanácstalan időszakban nekik is nagyon sokat segített volna egy hasonló esetleírás. Remélik, hogy még időben eljut hozzád/hozzátok az esetük.

(Történetünkben a neveket megváltoztattuk.)

Ha a gyerekünkről/gyerekeinkről van szó, nincs lehetetlen. Ez egyfajta mottóként segítette végig a családot az évek során.

Dávid 2009-ben született különösebb komplikációk nélkül, természetes úton. Apgar értéke először 9/10, majd 10/10 volt. Viszont nem sírt fel, és a későbbiek során sem igazán sírt. Tágra nyílt szemmel érdeklődve vizslatta a világot. Békés, nyugodt természetű baba volt mindig is, szinte sosem sírt. Fejlődése az elvárt ütem szerint alakult, semmilyen lemaradás nem volt tapasztalható. Az orvosi vizsgálatok alkalmával is mindig rendben volt, hallása, látása, észlelése szépen fejlődött.

Az első gyanús jel 2,5-3 éves kora körül jelent meg, amikor is a szakemberek jelezték, hogy már beszélnie kellene, ő viszont nem akart. Szókezdeményei, hangjai voltak, de lemaradást mutatott a kortársaihoz képest.

A szülők ekkor találtak rá egy remek szakemberre, egy logopédus-gyógypedagógus-zenepedagógus személyében, aki 3 éves kora táján elkezdte fejleszteni kisfiút.

Az óvodát egy alapítványi magánóvodában kezdte el 4 évesen. Itt kis létszámú csoportokban, magasan képzett óvónők, dajkák nevelték, és Dávid is nagyon szeretett ide járni. Számtalan szakkör közül lehetett választani, így az állatasszisztált terápiára, lovaglásra, logopédiára, rajzterápiára íratták be Dávidot. Ezekre egészen óvodáskora végéig járt, ami az ő esetében 7 éves kor volt.

Az óvodai fejlesztéseken kívül a már korábban említett szakember délutánonként, hetente 2 alkalommal továbbra is foglalkozott Dáviddal. Fejlődése folyamatos és egyenletes volt egész óvodáskora alatt, de beszéde gyors és érthetetlen maradt továbbra is, bár a fejlesztéseknek köszönhetően már szavakkal, rövid tőmondatokkal kommunikált.

Mivel egy évvel tovább járt az óvodába, az óvodavezető vizsgálati kérelmet nyújtott be a kerületi szakszolgálat felé, de nem tudták megállapítani, hogy milyen okok húzódhatnak Dávid lemaradásának hátterében. Így az ügy tovább került a szakértői bizottsághoz.

Ezt követően a szülők az alternatív segítségnyújtás felé vették az irányt, és elkezdték kineziológiai kezelésekre járatni a kisfiút.

Az élet újabb nehézséget gördített a család elé, mégpedig az iskolaválasztást, óriási fejtörést okozott nekik, hol lesz a legjobb helye gyereküknek. Mivel a tapasztalat azt mutatta, hogy kisebb létszámú csoportokban jobban érzi magát a gyermek, ezért a lakóhelyük szerinti körzetes általános iskola szóba sem jöhetett, a nagy osztálylétszámok miatt. Hosszas utánajárást követően sikerült a megfelelő általános iskolát megtalálni, ahová fel is vették Dávidot. Végül a szakértői bizottság egyéb, meg nem határozott fejlődési zavart állapított meg nála, és a szülőkkel egyeztetve, a már kiválasztott általános iskolára áldását adta, valamint meghatározták, hogy egy év múlva lesz esedékes a kontrollvizsgálat. Ekkor a  kontrollvizsgálaton a szakértői bizottságnál tanulásban akadályozott, enyhe fokban értelmileg sérült diagnózist kapta a kisfiú.

Fél év múlva már látható javulás mutatkozott, amit az iskola is érzékelt. A szülők az iskolával egyeztetve és a gyermek érdekeit szem előtt tartva, az első osztály megismétlését kérték.

A heti kétszeri fejlesztés és Myrtill segítségnyújtásának köszönhetően Dávid újra elkezdte a NORMÁL(!) első osztályt, amit gyönyörű eredménnyel, hihetetlen kitartással és szorgalommal be is fejezett.

Ő volt az egyetlen diák, aki a tanév során egyszer sem hiányzott. Tanárai, nevelői, fejlesztője csak pozitívan nyilatkoznak róla, el nem mulasztva megemlíteni azt a hihetetlen akarást, fegyelmet és szorgalmat, amivel teljesítette az elmúlt tanévet.

Ugyanígy sikeresen elvégezte a második osztályt is. Imádott, és a mai napig is imád iskolába járni. (Balkezes létére olvashatóan vonalak között ír) Nagyon szeret olvasni, és szerencsére jól is megy neki. Beszédfejlődése folyamatos és gyors: rengeteg új szót és kifejezést használ, humorizál, érdeklődik a világ dolgai iránt. A korábbiakhoz képest beszéde lelassult, egészen érthető és választékos. Nyugodt, kiegyensúlyozott és boldog kisfiú, akit az iskolában mindenki „szeretetgombócnak” hív. Tisztelet és hála hatja át a mindennapjait, amit bátran ki is mutat mindenki felé.

Az év végi bizonyítványban 3 db négyes osztályzat szerepelt: magyar nyelv, irodalom és angol tantárgyakból. Minden egyéb érdemjegye jeles lett. (NORMÁL általános iskolában!) Jutalomkönyvet is kapott a tanító nénijétől az évzárón. Ez határozottan több, mint siker!

Most indul a harmadik osztály. Ebben az évben már informatika tantárgy is szerepel az órarendjében. Emiatt az öröme és lelkesedése határtalan.

A család járt mindenféle, magát óriási tudornak tartó „szakembernél”, időt, energiát és anyagiakat nem kímélve, ám sajnos keserű csalódások érték őket ezen a téren. Viszont nem adták fel a reményt, újabb és újabb megoldások után kutattak, ami meg is hozta gyümölcsét, ahogy ezt Dávid példája is mutatja. A kitartás előbb-utóbb meghozza a kívánt eredményt, és a segítségkérő eljut oda, ahol igazán tudnak neki segíteni. Kitartás, elszántság és némi egészséges kételkedés, talán ez lehet a kulcs.

A kezelést 2017. áprilisában kezdtük el az Újrahangolás® módszerével.

(2017.08.10.)

Két kétségbeesett szülőt és egy csillogó szemű kisfiút láttunk, amikor először találkoztunk a Molnár családdal. Teljesen érthető okokból, panaszáradattal indítottak a szülők. A legakutabb problémájuk az volt, hogy szeptembertől elkezdődik a normál első osztály. Dávid akkor már 8 éves volt, egy alulteljesített első osztállyal a háta mögött.

Nyár végén megmérték az IQ-ját, ami 56-os értéket mutatott, ami annak a következménye, hogy nem volt hajlandó befejezni a feladatokat, és egyszerűen nem tudták folytatni a mérést. Annak okán, hogy érthetetlen volt a beszéde, a tesztet készítő szakember fel is hagyott egy idő után a teszteléssel, hiszen a verbális részfeladatok nem sikerültek.

Konzultációink során a szülők elmesélték, hogy nem hajlandó otthon még csak a ceruzát sem megfogni, sosem rajzolt még. Ezért rettentően aggódtak, hogyan fog teljesíteni az iskolában.

Ezután arra a megoldásra jutottunk, hogy az Újrahangolás® módszerével egyszerűen kiiktatjuk Dávidnál azt a „belső programot”, hogy „nem érdekel a rajzolás, és nem szeretek ceruzát a kezembe fogni”, helyette pedig betettük, hogy „szeretek rajzolni, van kedvem hozzá, és örömmel veszem kezembe a cerkát”.

Ez a kezelés körülbelül este fél 9-kor ért véget, majd 10 óra körül a következő kép érkezett a szülőktől:

(2017.08.10. 22:01)

„Szia Myrtill,

Ne haragudj, hogy ilyen későn, de ezt muszáj megosztanom veletek:

Teljesen magától a kisfiúnk leült, és rajzolt egy házat, kéménnyel, ajtóval, füsttel. Végezetül az egész rajzot átfirkálta, de nem is az a lényeg, hanem az, hogy életében először magától rajzolt. Köszönjük.”

 

Ha szemügyre vesszük a képet, ez nem egy tipikus, 8 évestől elvárt színvonalú rajz, de ahhoz képest, hogy még életében nem rajzolt, egyenesen csoda, hogy hazaérve ceruzát ragadott. Óriási eredményt értünk el egy hatékony és gyors kezelés során.

A következő üzenet pár héttel később érkezett az édesanyától:

(2017. 08. 23. 20:25)

„Szia! Dávid angolul számol, pedig nem tanult angolul. Angolul mondja a játék a számokat, és neki ki kell választani a megfelelőt. És jól is csinálja. De nem csak 10-ig, hanem 10 fölött is.”

(2018. 02. 07. 19:15)

Az édesanya képet küldött Dávid bizonyítványáról.

„Ez volt Dávid félévi bizonyítványa. Szuper! Minden jó, csak a matek nem.

Szerettem volna, ha te is látod, ez is visszajelzés feléd.

Köszönjük!

(2018. 02. 22. 17:32)

A további szuper eredmények sem maradtak el, Dávid nagyon jól teljesített az iskolában.

(2019. 04. 28. 10:17)

Második osztály:

(2019. 10. 30. 13:03)

A következő képen Dávid már önként rajzol.

(2020. 01. 31. 20:32)

Harmadik osztály

Dávid félévi bizonyítványa:

Dávidnál, és sok más gyereknél is beigazolódott, hogy a tartós és látható eredmény elérésnek szempontjából elengedhetetlen a szellemi – lelki úton való gondolkodás.

Nagyon hálásak vagyunk a szülőknek, hogy megengedték, megosszuk másokkal is Dávid történetét, hiszen az ő esetén keresztül tökéletesen kirajzolódnak az Újrahangolás® módszerének előnyei.

Újrahangolás® csapata

[ulp id='9hyAtCT2guLECPWK']
Mit okoz benned az összezártság?

Mit okoz benned az összezártság?

Valóságshow otthon
és
Az elengedés művészete

Olyan helyzetben találjuk most magunkat, amire még a történelemben ilyen formában nem volt példa: az emberek elkezdtek egyszerre egy valami ellen összefogni, ami kivételesen nem egy háborús ellenség, hanem a világjárvány. Betartjuk a szabályokat, vigyázunk egymás testi épségére, és próbálunk lelki támaszt is nyújtani szeretteinknek.

Viszont a pozitívumok mellett, természetesen a kellemetlenségek is megjelentek.

Mindannyiunknak egy fedél alatt kell eltöltenünk az egész napunkat, nincsennek külön töltött órák, ahogyan az a normális napokon menni szokott: azaz amikor mindenki elmegy munkába, suliba, aztán este találkozunk. Az emberek extrém sérülékenyek ebben az időszakban, felerősödhetnek a meglévő szorongások, félelmek, nem tudunk olyan gyorsan segítséghez jutni, mint ahogy megszoktuk, hiszen minden lelassult.

Biztos mindenki emlékszik a valóságshow-kra, hogy mi történt az összezártság hatására a szereplőkkel.

Ha az élettér leszűkül és be vagy zárva, a toleranciaszinted szinte teljesen visszaeshet – bizony magunk számára is megdöbbenés hogy mennyire.

Frusztráltság léphet fel a fizikai térben olyan dolgokra, amik addig észrevétlenek voltak. Zavarhatnak hangok, mozdulatok, szagok: az érzékszerveid felerősödhetnek, és összezavarják az elmét. Legtöbbször ezek miatt a lelki egyensúlyod is kimozdulhat a megszokott állapotából és elkezdődik a test és a lélek harca egymással.

Elkezdhetsz aggódni a jövő miatt, a szeretteid miatt, magad miatt, minden miatt. Szorongsz, lehet, hogy kiborulsz, esetleg kiabálsz, veszekszel, mert sehogyan nem jó. Ha máshogy nem ismerős ez a helyzet, akkor a valóságshow-kban mindenki láthatta, mi történt a szereplőkkel.

Engedd el!
“Jó, de hogyan? Még soha nem tanultam.”

Olyan sokszor és könnyen mondják az emberek egymásnak jó tanácsként, hogy: Engedd el! Ne foglalkozz vele! Találd meg az összhangot magaddal! 

Ezek a mondatok mindenki számára ismerősen csenghetnek. És mennyire igaz. El kell engedni, meg kell tanulni elengedni a negatív feszültséget, érzéseket. Ha aggódsz, szorongsz, azzal magadat teszed tönkre, legyengül az immunrendszer, bekerülsz egy ördögi körbe, ahonnan nagyon nehéz szabadulni. Ezt hívják az ember saját börtönének, ahonnan csak akkor szabadul, ha megtanulja jól csinálni a dolgokat.

Magasabb tudatszint elérése

Az elengedés három pillére: tudatosság, szándék, megengedés. Ezeken a fontos és nélkülözhetetlen témákon mindenkinek dolgoznia kell, aki jobb és kiegyensúlyozottabb életet szeretne.

Nehéz  tudatosnak lenni, hiszen annyira sok tényező felboríthatja a mindennapjaidat, hogy a tudatot sokszor az érzelmek kerítik fogságába. A változtatásra való szándék mindenkinél máskor jön el, viszont az is biztosan látható, hogy a mostani helyzetben egyre több emberben fogalmazódik meg, hogy a rosszból kitörni kell, és ahhoz pedig akarat kell. Megengedni bárki másnak bármit viszont sokkal könnyebb, mint saját magunknak, ehhez elfogadás kell magunkkal szemben. El kell érni egy magasabb tudatszintet, ahol ezen a három alappilléren hatékonyan tudsz működni.

Nézzük meg ezt egy gyakorlati példán keresztül!

Otthon ülsz, a karantén miatt nem mehetsz semerre, nem találkozhatsz az idős szüleiddel, a gyerekek otthonról tanulnak, te pedig fél lábbal már kint a munkából, mert a céged összeomlott a gazdasági leívelés következtében. Kilátástalan az anyagi helyzeted, nem tudni, mikor cseng le a járvány, mikor tudsz újra rendesen dolgozni.

A lakást, rezsit fizetni kell, ugyan felhalmoztál egy kisebb adag száraz ételt otthon, de azt sem tudod, hogy ez meddig tart ki az egész családnak. A mindennapokban sok a stressz, sok a nézeteltérés, túl sokan vagytok túl kicsi helyen, egyszerűen nem tudsz kikapcsolni és egyedül lenni szinte egy pillanatra sem. Aggódsz, stresszelsz, félsz, ideges vagy, haragszol mindenre. Nem tudod, mi legyen a következő lépés, fogalmad sincs, hogyan nyugodj meg. 

És most azt mondjuk: Engedd el! Mert mint látod, pörög a mókuskerék. 

Engedj el minden plusz gondolatot! Térj vissza magadhoz, találd meg a belső nyugalmad, fogadd el a kialakult helyzetet, úgysem tudsz ellene semmit sem csinálni, egyszerűen csak legyél a jelenben

Az első lépés az elfogadás. Fogadd el a jelen helyzetet. Fújd ki magadból a feszültséget, és fogadd el a jelent. Ha megteszed, olyan érzés lesz ez, mintha levennél magadról egy nehéz, régóta cipelt hátizsákot. 

Kezdd kisebb lépésekkel, először csak 5 percen keresztül ne gondolj semmire, csak élvezd a jelent. Aztán szépen lassan ezeket az időket told ki: 10 percre, 20 percre, fél órára. Ha nehezen megy ez kezdetben, csak mantrázd magadban a következőket: tudatosság, szándék, megengedés.
Olykor végy egy mély levegőt, és fújjál ki mindent, ami benned van, mint terhelő elemeket.

Tapasztalatból tudjuk, hogy az elengedés sokszor egyedül nem megy. Több neves szakember éveken át kutatta a legjobb technikát erre, mert nem ment könnyen senkinek sem.

Valójában nagy munka egyedül elsajátítani ezt a képességet.

Kérj útmutatást az elengedés hatékony megtanulásához azoktól, akik ebben valóban tudnak neked segíteni. A 6 alkalmas online tanfolyamunkon mi pont ezt ismertetjük meg veled.

Összefoglalás

Tudd, hogy a boldogsághoz vezető út csak a magasabb tudatszint elérésén keresztül vezet. A magasabb tudatszint elérését meghatározza gondolatunk, érzéseink, stresszességünk, jelenben lenni való képességünk. 

Belvilág és külvilág egyszerre fog változni benned és általad.

Ha elindul a változás benned, változni fognak a dolgok is körülötted. Lenyugszanak az emberek, a társad, a gyermekek, a családod. 

Változni fog az, hogy mit eszel, mit nézel, mit olvasol, mit hallgatsz, milyen társaságba jársz, milyen közös tevékenységeket űzöl velük. 

A magasabb tudatszint elérése nem egy hobbi, nem egy újabb önfejlesztő módszer, hanem egy teljesen új életmód. 

Tarts velünk, tarts az Újrahangolással! Megtanítjuk neked az elengedés művészetét, megmutatjuk neked a kiegyensúlyozott élethez szükséges legfontosabb lépéseket!

Nem rossz, csak eleven?

Nem rossz, csak eleven?

A gyermekkori viselkedési zavarokról

Nincs könnyű dolga a szülőknek a viselkedési eltérések felismerésében: egy gyerek izeg-mozog, minden érdekli. Ráadásul korunkban nagyon nehéz elkerülni, hogy ne érje túl sok inger, amikre reagálnia kell, ne akadjon rá a tabletre, a telefonra. Sokféleképpen megnyilvánulhat a gyerekünk, de honnan tudjuk, hogy mikor kell szakemberhez fordulnunk, mi az, ami például már „nem csak egy kis hiszti”?

Nem kell elkeseredni, ha nem vágjuk rá a kérdésre egyből a választ, mert most abban segítünk, hogyan vehetjük észre, ha a gyerekünk viselkedési zavarral küzd.

Figyeljünk a kirívó viselkedésre!

A magatartászavarok hátterében legtöbb esetben kezelhető dolgok állnak, és egy gyereknél azért jelentkezik valamelyik a sok közül, mert az átlagtól eltérő viselkedésével igyekszik felhívni magára a figyelmet.

Vannak gyerekek, akik nagyon bezárkóznak és elhúzódnak kortársaiktól, vagy épp dühkitörések gyötrik őket és esetleg durván viselkednek a többiekkel. A szélsőségeket meg kell látnunk és be kell ismernünk, és nem ráfogni a hisztire.

Mindent viszonyítsunk a gyerek alapvető személyiségéhez!

A „normálistól” való kilengésnél mindig arra figyeljünk, hogy a saját gyerekünk alap személyiségjegyeihez képest kell mérlegelnünk az intő jeleket. Ha például nagyon társasági lény, viszont hirtelen zárkózottá válik, és nem akar részt venni a közösségi életben, akkor valami olyan változás történt, ami megviseli őt.

Igyekezzünk okosak lenni a megelőzésben és a kezelésben is!

A szülői szeretet a legjobb gyógyír, ami a gyerek életének kezdeti időszakában a legfontosabb. Öleljük, pusziljuk, biztassuk őt minél többet, hogy kiegyensúlyozott legyen. 

A szeretet hiányát vagy a bizonytalanság érzetet nagyon nehéz feldolgoznia egy gyereknek – de még egy felnőtt számára is kihívást jelent –, ezért egyértelműen negatívan hat ki a viselkedésre a feszültség, a stressz, és egyértelműen egy változó élethelyzet is. Természetesen a gyerek lelki küszködése a szülőkre is kihatással van, tehát lassan kialakul egy ördögi kör, ahol már senkinek sem jó. Az összezártáság – kifejezetten a jelenlegi krízishelyetben – ezeket a tüneteket csak felerősíti, főleg, ha egyáltalán nincs kezelve.

Ha változást veszünk észre gyerekünk viselkedésében –nem apró és nem rövid ideig tartó jeleket– , akkor szükség lehet szakember segítségére a megoldáshoz. Fontos, hogy ha erős kilengést tapasztalunk, akkor mielőbb forduljunk pszichológushoz, terapeutához, hogy gyorsan segíthessünk a számára is nagyon nehéz időszak lerövidítésében és probléma megoldásában.

5 dolog az Újrahangolás® módszerről

5 dolog az Újrahangolás® módszerről

Pszichológia, spiritualitás, coaching – gyors megoldás személyre szabottan

Az ÚJH módszer valóban megváltoztatja az életünket, és olyan szellemi-lelki-testi jólétet biztosít, amit gyorsan érhetünk el, mégis stabil változást jelent az életünkben.

Az Újrahangolás® a pszichológia, a spiritualitás és a coaching hármasából született meg. Egy új szellemi-lelki módszer, ami gyorsaságával azonnal megoldást ad a kezedbe a vágyott, szebb és jobb élet eléréséhez.

Mi a módszer 5 legfontosabb ismérve? Ezt nézzük most meg!

1.       Az alapjait a pszichológia nyújtja

Az ÚJH módszer stabil vázát a pszichológia adja, hiszen ez a több évszázados tudomány komoly alapokat fektet le.

A klasszikus pszichológia segít megérteni személyiségünket, működésünket, hogy milyen berögzüléseket hozunk magunkkal, miért reagálunk bizonyos helyzetekre jobban vagy épp rosszabbul. Miért ismételjük meg a hibáinkat és találjuk újra ugyanazzal a helyzettel szemben magunkat, ahelyett, hogy könnyedén haladnánk előre az egyéni fejlődés útján. A válaszokat feltárhatjuk a pszichológia segítségével.

2.   A különlegességét a spiritualitás adja

A spiritualitás világa sok új kaput tár fel az arra nyitott emberek számára. Az ebben a vonalban rejlő végtelen erő segít megtapasztalni saját energiáinkat, megismerni határainkat, hogy megértsük, sokkal többre vagyunk képesek, mint azt valaha gondoltuk volna.

Ennek a bennünk lévő lelki erőnek a mozgósítása pedig lehetőséget ad arra, hogy szembenézzünk a kihívásokkal, megoldjuk problémáinkat, ezért is elengedhetetlen ez az Újrahangolás módszerből.

3.   A könnyű elsajátítását a coaching biztosítja

A coaching módszertana összefűzi a klasszikus pszichológia kihagyhatatlan alapjait a spiritualitás adta határtalan erővel és lehetőségekkel.

A coachingnak köszönhetően válik az ÚJH gyakorlatias, könnyen használható módszerré.

Azaz a problémákra megoldásorientáltan és a jövőre fókuszálva célirányosan válaszol, és nem a keletkezésének múltbeli folyamatát analizálja, ami elég hosszú időt jelenthet. 

Az ÚJH segítségével az ügyfél saját erőforrásait tudja feltárni nagyon hatékony módon.

4.   A gyors alkalmazhatóságát a gyakorlat igazolja

A tartós, pozitív átalakulás, vágyott egyéni fejlődés gyors elérése a célja az Újrahangolás® módszernek. Ezt a célt pedig a gyakorlatban elért eredmények támasztják alá, amik igazolják, hogy elsajátítása után azonnal, valódi lendülettel oldjuk meg addigi elakadásainkat mind a magánéletben, mind a munka világában.

Ami pedig még ennél is fontosabb, hogy eredményeink nem múlnak el, hanem az ÚJH segítségével stabillá tudjuk tenni a pozitív változásokat, azok hatásait.

5.   Az egyéni megoldásait a személyes tapasztalatok bizonyítják

Az ÚJH módszer az élet különféle területeire nyújt megoldást, hiszen változást hozhat például a lelki állapotunkban, az anyagi helyzetünkben, vagy akár a gyermeknevelési kérdéseinkben is. Alapvetően fontos, hogy a módszer segítségével tudunk változtatni gondolkodásmódunkon, és a tanácsadási módszer egyénre szabott megoldásait alkalmazva lépünk a pozitív fejlődés, az új út irányába.