Barion Pixel
Pár-kapcsolat

Pár-kapcsolat

Rögtön a lényegre térek: februárban az emberi kapcsolatok, a szerelem, a párkapcsolatok, a bennünk létező férfi és női minőségek-energiák lesznek a középpontban. Mondom is miért.

Szinte nincs olyan tréningem, képzésem, egyéni kezelésem, amelyen ne kerülne elő valamilyen (pár)kapcsolati probléma. Van, aki arról számol be, hogy nem éli meg igazán valódi női, illetve férfi minőségét, van, akinek szürkévé vált a párkapcsolata, más a társát keresi évek óta, megint mást pedig megcsaltak, de olyan is van, aki kilépne a kapcsolatából, de nem mer vagy nem tudja, hogyan tegye. Egyre másra bukkannak elő az újabb és újabb társkereső oldalak és csoportok. Több asztrológus és asztrozófus írását is olvasva úgy tűnik, a mostani időszak még a csillagos égen is a férfi-női minőségek üzenete mutatkozik: február közepén együtt áll a Vénusz és a Mars.

A jól működő (pár)kapcsolatnak van három nagyon fontos motívuma (plusz egy ráadás).

  • Önmagunk ismerete: Az önismeret minden kapcsolódás alapja, nem csak a párkapcsolatnak. A legfontosabb alappillér, hogy két olyan egyén alkossa, akik tisztában vannak saját magukkal. Már a párkeresés legelején érezhető a szükségessége: honnan tudnád, milyen társ való hozzád, ha nem ismered magad? Kiragadott példa, de ellátogattam számos társkereső oldalra, hogy megnézzem, hogyan keresnek társat az emberek. Minden oldalon adott a lehetőség, hogy a keresők bemutatkozzanak. Az adatlapok többségén azonban vagy hiányzik a bemutatkozás, vagy sablonos, vagy egyszerűen arról szól, hogy milyen társát keres az illető. Te hogyan mutatkoznál be egy társkeresőn vagy akár egy tréningen? Ki vagy TE? Tudod, milyen erők munkálnak benned? Tudnál akár “használati útmutatót” adni magadhoz? Ha nem, a levelem végén mutatom, hogyan tudhatod meg.
  • A másik ismerete: Nem vagyunk egyformák, a bennünk munkáló erők is mások, más a szeretetnyelvünk, másképp közelítünk a világ felé. Ha magunk megismerése mellett időt szánunk arra, hogy megismerjük a másikat is, akkor sokkal harmonikusabb lehet a kapcsolat. Mondok egy példát. Lehet, hogy te akkor érzed leginkább, hogy valaki figyel rád, ha átölel, megsimogat, hozzád ér. Hogyha azonban a másikban olyan program fut, ami miatt számára ez fullasztó, és az ajándékokban látja a szeretet megnyilvánulását, akkor nem fogja érteni, hogy miért kell mindig egymást birizgálni. Végülis mi a szeretet, hogyan nyilvánul meg? Leginkább úgy, hogy a másik kedvére teszünk. Lehet, hogy sütsz egy sütit a párodnak, de ha te a puncsosat szereted, ő pedig a csokisat, te mégis az előbbit készíted, akkor valójában kinek is tettél a kedvére?
  • Kommunikáció: Kikerülhetetlen pillér minden társas kapcsolatban. Legalább olyan fontos, mint az önismeret. Tudod, min bukik el a legtöbb kapcsolat? Azon, hogy a felek nem beszélgetnek egymással. Nem mondják el egymásnak se azt, ami jól esik (mert az ugye természetes és magától értetődő, hogy a másik a kedvünkre tesz), se a sérelmeket. Mert mi történik általában? Vagy megsértődünk és érdemi beszélgetés helyett egymás fejéhez vágunk vélt vagy valós dolgokat, vagy pedig a szőnyeg alá söpörjük a problémákat, és egyszerre zúdítjuk a másikra, amikor már késő, amikor már lehetetlen úgy megbeszélni, hogy ne fájdalom legyen a vége.
  • Párkapcsolat vagy társkapcsolat: A legfrissebb téma – hiszen a párkapcsolat korlátai és a társkapcsolat minőségileg más szintje is megér egy misét. A tudatos társkapcsolat jelenti a kiutat a párkapcsolati problémákból. Erről később fogok még beszélni – egyelőre legyen elég annyi, hogy igen fontos és izgalmas téma lesz. A részletekről még írok majd, figyeld a postaládád 🙂

Mi a tanulság? Ismerd meg önmagad és az emberi kapcsolódásokat működtető törvényszerűségeket és máris a kapcsolatok új dimenzióját élheted meg, legyen szó a párodról, a gyermekedről, barátaidról vagy a munkatársaidról.

Mivel tudok segíteni neked (pár)kapcsolat terén?
Modellek segítségével megvizsgálod eddigi életutad, konfliktusaid kezelésének módját.

7
7
7
7

 FEBRUÁR 22.

Gyógyító-tisztító meditáció az Újrahangolás® módszerével

14.990 Ft

HAMAROSAN ÚJ IDŐPONT! 

Szeretettel várunk gyógyító, tisztító meditációnkra az oldások, változások, haladások, és a tiszta kapcsolódás jegyében.

Az  Újrahangolás lehetőséget ad az aura komolyabb kitisztítására, testi-lelki gyógyulásra, karmaoldásra, fejlődésre, az entitások szelíd elengedésére.

Ezúttal a meditáció előtt egy egyórás női-férfi minőségekkel foglalkozó workshopot is szervezünk, amelynek során közösen, mégis egyéni munkával feldolgozzuk a bennünk működő női és férfi minőségek témáját, valamint kiemelten foglalkozunk a párkapcsolatok témájával. 

A két programon külön és egyben is részt lehet venni.

 FEBRUÁR 25-26. 

Önismeret felsőfokon – tranzakcióanalízis tréning

Többet szeretnék tudni a tréningről! Önismeret felsőfokon – Tranzakcióanalízis tréning >>>

88.800 Ft

Ha ki kellene választanom azt egyetlen és legfontosabb tréninget, amit receptre írnék fel mindenkinek, az az Önismeret felsőfokon (Tranzakcióanalízis) tréning lenne. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy az önismeret mindennek az alapja. Mivel tudom, mindig nehezebb egyedül belevágni egy tréningbe, ahol senkit nem ismersz, ha hozol magaddal valaki mást, mindketten kedvezményesen jöhettek, fejenként 87.630 Ft helyett 69.000 Ft-ért. Használd az együttjobb kuponkódot.

A HÓNAP HANGANYAGA

Női-férfi minőségek javítása hanganyagok

Újrahangolás Női-férfi minőségek

A ferfinoi kuponkóddal most
5990 Ft helyett csak 2995 Ft

Ha szeretsz önállóan munkálkodni magadon, neked ajánlom a Női-férfi minőségeket javító hanganyagainkat. A ferfinoi kuponkóddal most 50% kedvezménnyel juthatsz hozzájuk. Hogy segítsek eligazodni, hogy melyike(ke)t érdemes meghallgatnod, a honlapon találsz egy ingyenes kérdőívet, amit ha kitöltesz, megtudhatod, hogy mely női és férfi minőségek sérültek a rendszeredben.

Múlt elengedése – HANGANYAG

5.990 Ft

Ezt a hanganyagot használhatod a múlt elengedésére vagy bármely más – akár jelenleg fennálló – dolog, érzés elengedésére.