Miért nehezíti meg a dolgodat a túlzott vágyakozás?

Miért nehezíti meg a dolgodat a túlzott vágyakozás?

Való igaz, hogy gondolatainkkal képesek vagyunk bevonzani bizonyos szituációkat, de a
sokak szájából elhangzó mondat, miszerint ,,…ha erősen vágyom rá, akkor megkapom, amit
akarok” – sajnos nem feltétlenül működik.

A túlzott vágyakozás (sóvárgás) valójában akadályozza, hogy bármilyen áhított dolgot elérjünk.

Mi áll a vágyakozás hátterében?

Amikor vágyakozva gondolunk valamire, vagy éppen mesélünk róla másoknak, akkor igazából azt erősítjük magunkban és azt is közöljük a többiekkel, hogy nekünk az a valami nincs, tehát egyelőre nem a miénk. Ezzel nemhogy közelebb kerülünk az eléréséhez, de még pszichés távolságot is teremtünk, ami voltaképpen a legfőbb akadály is lesz egyben.

És hogy miért is lesz olyan fáradságos az út, amit egyes dolgokért megteszünk? Bizony a távolság miatt, amit a vágyakozásunk által mi magunk generálunk saját magunknak.

Ime a megoldás, hogy megkönnyítsd a dolgodat

Mindenekelőtt érdemes tudnod, hogy létezik egy alacsonyabb, valamint egy magasabb tudatszint is.

Alacsonyabb tudatszinten a világot elutasítónak, borúsnak, kellemetlen helynek látjuk, ahol a vágyott dolgokat csak kemény munkával, óriási erőfeszítések és önfeláldozás árán érhetjük el. Ezzel szemben a magasabb tudati szinten viszont mindent másképp érzékelünk. Úgy érezzük, hogy a világegyetem egy csodás hely, ahol szuper dolgok várnak ránk és bármit elérhetünk.

Hogy a magasabb tudatszintre kerülj, meg kell tanulnod elengedni a vágyat. Ha ugyanis lemondasz róla, helyébe egyszerűen a célod szeretetteljes elképzelése lép majd. Ennek eredményeképpen szinte olyan érzésed lesz, mintha a vágyott dolog már a Tiéd lenne, a lehetetlen pedig azonnal lehetségessé válik.

Látszólag ellentmondó lehet, de a folyamat a következőképpen a leghatékonyabb: azonosítjuk a célokat, majd elengedjük az akarásukat.

Hogy egy példát is említsünk a vágy elengedésének felszabadító érzésére és annak kedvező hatására, nézzük a párkeresést, mint egy igen meghatározó időszakot az életünkben.

Talán ismerős lehet az az élethelyzet – akár te magad tapasztaltad meg, akár csak ismerősöd -, amikor valaki minden erejével megfeszülten egy társ megtalálására koncentrál, de persze sehogy nem jár sikerrel vagy éppen nem a megfelelő személyt találja meg. Amikor azonban lemond a túlzott vágyakozásról és úgy gondolja, hogy az is rendben van, ha nem most találja meg leendőbeli párját, és az is, ha igen, akkor pedig hirtelen találkozik az igazival.

Milyen érdekes, nem igaz? Kezdj hát el foglalkozni Te is a benned lévő erős vágyakozással, szabadulj meg tőle, és érd el a céljaidat minden eddiginél könnyebben!

Ha úgy érzed egy kis támogatásra lenne szükséged ezen az úton, keress fel minket bátran!