Barion Pixel
A siker útjában álló irigység

A siker útjában álló irigység

Szakmai életünk során sokfajta érzéssel találjuk szemben magunkat. Többek között ilyen az öröm, a bánat, a stressz, a lelkesedés, a motiváltság vagy éppen a motiválatlanság.

A számtalan jó és rossz között azonban a siker útjában mégis legtöbbször az irigység áll.

Hogyan működik ez a negatív érzés?

Sok helyen rögtön a megoldásra olvashatunk tippeket, de az érzés sikeres elengedéséhez mindenképp azzal kell kezdenünk, hogy megvizsgáljuk: valójában honnan ered és milyen negatív gondolat táplálja. Mert hát az irigység esetében sem egyszerűen arról van szó, hogy kollégáink eredményeit látva irigyek vagyunk.

A legfőbb ok, hogy mások jó teljesítményének hatására a bennünk lakozó bizonytalanságérzet felszínre kerül.

Tehát egyfajta negatív érzés már eredetileg is van bennünk, melyet egy adott személy sikere csak megvilágít számunkra. Ekkor mondjuk azt, hogy irigyek vagyunk, de ez valójában csak a saját alkalmatlanságérzetünk.

Eredményeképpen folyamatos igénnyel leszünk az elismerésekre, amit viszont sosem kapunk meg, hiszen a túlzott vágyakozás pont hogy inkább távol tartja azt tőlünk.

Hogy megértsd, mit okoz a túlzott vágyakozás az életedben, kattintsd ide!

És hogy mi történik ezután? Elégedetlenebbek, boldogtalanabbak leszünk, és ráadásul még munkahelyi kapcsolataink is megromlanak. Ekkor lopakodnak olyan gondolatok a fejünkbe, minthogy “nekem itt nincs helyem”, “nem vagyok elég jó erre a pozícióra”, “mindenki ellenem van”.

A megoldás az önvizsgálatban rejlik

Közhelyesen hangozhat, de meg kell értenünk, hogy ez az egyetlen kiút. Irigység közben ugyanis folyamatosan mások cselekedeteivel vagyunk elfoglalva, és hajlamosak vagyunk magunkat hozzájuk hasonlítgatni.

Ha viszont magunkra koncentrálunk és mélyebbre ásunk a gondolatainkban, akkor rájövünk, mi áll a dolog hátterében. Az önmagunkban való kételkedés, az önbizalomhiány, az alkalmatlanságérzet, esetleg az elismerés iránti vágyakozás?

Amint ezeket a gondolatokat és érzéseket megismerjük, rögtön látni fogjuk, hogy milyen romboló módon hatnak életünkre. Ez fog erőt adni ahhoz, hogy végleg megszabaduljunk tőlük. Ha pedig szélnek eresztettük mindet, hirtelen észrevesszük, hogy az irigység se sárgítja be tovább mindennapjainkat.

Szánj egy kis időt erre Te is és tapasztald meg, milyen végre szeretni azt, amit csinálsz. Milyen érzés energikusan és örömmel bemenni reggel a munkahelyedre!

[ulp id='9hyAtCT2guLECPWK']