Ez a bejegyzés elsősorban a mások és saját magunk feletti ítélkezésről fog szólni és nem fogalmak vagy a dolgok megítéléséről. Ezen belül is elsősorban a negatív ítélkezésről szeretnék írni.
Mi is az ítélkezés, ha egy személyre vonatkoztatjuk?
- Ha panaszkodunk valakire, az egy ítélkezés. Igen, még akkor is, ha egy politikusra értjük.
- Ha valakiről pletykálkodunk, általában az is egy ítélkezés, hiszen az ilyen helyzetekben legtöbbször elítéljük az illetőt.
- Ha valakit kritizálunk, akár magunkban is, az is egy ítélkezés.
- Ha saját magunkat kritizáljuk, ami nagyon gyakori sajnos, az is egy ítélkezés.
Miért csináljuk mindezt?
A személyiségünk számára megkönnyebbülést jelent, ha másra tudjuk tolni a felelősséget: „ő a hibás”. Ezzel egyben gyakran a cselekvés alól is felmentést adunk magunknak: „én nem tehetek semmit”. Ez valójában egy önszabotázs, egy olyan program, amivel saját magunkat akadályozzuk. A panaszkodás is ide tartozik!
Szeretjük, ha nekünk van igazunk.
Azzal próbáljuk magunkat „jóvá” tenni, hogy valaki mást „rosszá” teszünk. Sajnos ettől még nekünk nem lesz jó, ez csak egy illúzió. Egy kedvenc minta, hogy találunk valamit, amiről közmegegyezés van, hogy az a dolog „rossz” és akkor közösen, egy egész nyájban tudunk ítélkezni. Ettől úgy érezzük, hogy közösségben vagyunk a többiekkel. Elég egyértelmű, hogy ez nem a legjobb alap egy közösségbe való tartozáshoz.
Gyakran saját magunkat kritizáljuk. Erről érezzük, hogy nem jó nekünk és ártalmas, de nem tudunk leállni vele. Magas elvárásaink vannak saját magunkkal szemben és ezeket csak ritkán tudjuk teljesíteni. Ennek oka, hogy ezt tanultuk. Sajnos ma a Földön általános a versengés, az akarás, hogy jobban teljesítsünk, az iskolarendszer és a családok is erre az alapra építenek. Gyerekkorban általános, hogy sok elvárást kell teljesítenünk és ha erre nem vagyunk képesek, akkor jön a kritika.
A jól teljesítő gyerekek is „bekapják” ezt a programot, mert látják, hogy a rendszer hogyan működik, vagy mert eleve az ítélkezés elől menekülnek a teljesítménybe. Ez a magas elvárás és kritika beépül a személyiségbe, mint egy program, és folyamatosan gyötör minket.
Mik az igazi bajok az ítélkezéssel?
Az egyik baj az ítélkezéssel, hogy nem old meg semmit. Állandóan gyakoroljuk ezt és elég nyilvánvaló, hogy ettől nem lett és nem lesz jobb a világ.
Az ítélkezés nem esik jól. Gyakran bűntudatot is okoz. Aki odafigyel magára, az észreveheti, hogy miután jól kipletykálta vagy kipanaszkodta magát, nem érzi utána jól magát.
A másik baj ezzel, hogy valójában egy erőszakos cselekedet. Aki foglalkozik egy kicsit is a tudatossággal, az hamar felismeri, hogy a gondolatoknak és a szavaknak is ereje van. Egy ártó gondolatnak is negatív energiája van. Ha gyakran adjuk át magunkat ilyen gondolatoknak, az rányomja a bélyegét az egész világképünkre. Mindenki „rossz” lesz, a világ egy veszélyes és ellenséges hely lesz.
Áldozatszerepbe tesz minket. Mivel mindenki „rossz” és ezáltal elhárítottuk a felelősséget, könnyű levonni azt a következtetést, hogy nincs erőnk tenni magunkért semmit. Kényelmesebb áldozatszerepben maradni és a többieket szidni. Nem kell csinálni semmit és nem kell felelősséget vállalni semmiért.
Hatalmas csapda, ami tönkreteszi az egész életet.
A saját magunkra mondott ítélkezéssel meg az a baj, hogy elrontjuk magunkat. A negatív energiát azonnal a saját struktúránkba injektáljuk.
A cikk második részében bemutatunk 3 módszert, amelyek segítenek az ítélkezésről való leszokásban. Eláruljuk azt is, hogy mi a legfontosabb szabály abban a folyamatban, amivel elengedheted az ítélkezés rossz szokását.
FOLYTATÁS INNEN. A CIKK MÁSODIK RÉSZÉT IDE KATTINTVA ÉRED EL.
