Barion Pixel

Tanulj meg gyermekül mesterfokon!

Egyedülálló szellemi-lelki mestertréning tudatos szülőknek.

Mestertréning a tudatos szülő alaptréninget elvégzettek számára.

Tudatos szülő mestertréningünk azon alaptréninget végzett szülőknek szól, akik szeretnék eszköztárukat az Újrahangolás® módszerével is kibővíteni.

Ezzel a gyors, azonnal alkalmazható módszerrel a problémásabb helyzetekben is valódi segítséget nyújthatsz. Az Újrahangolás® a tudományos pszichológiát spiritualitással ötvözve éri ezt el.

Azok számára állítottuk össze mestertréningünket, akik nyitottak a gyermek problémáinak kezelésében a szellemi (spirituális/transzcendentális) szintű megoldásokra is. Akiket a tudományos megközelítéseken túl a problémák szellemi – lelki megoldásai is érdekelnek.

Miért van szükség szülőként a gyermek problémáinak szellemi-lelki szintű megoldására is?

Évtizedes tapasztalataink alapján mondhatjuk, a problémásabb esetekben több segítséget tud nyújtani a szülő, ha az alaptréningen elsajátított tudományos megközelítésen túl a transzcendentális/spirituális szintű megoldásokat is ismeri. Teljeskörű, komplex eszköztárat tudva így a kezében a segítségnyújtáshoz.

Szellemi-lelki vonalon Magyarországon senki nem tart tudatos szülő tréninget. A pszichológiai alapokat valóban sok helyen megtanulhatod. De szellemi-lelki vonalon egyedülálló amit nálunk tanulhatsz meg. Mestertréningünk éppen erről szól. A módszerünk gyorsabb bármelyiknél, jobban alkalmazkodik a mai kor emberéhez, mint bármi.
Szülőként ez aranyat ér majd, mert lényegében megtanulsz gyermekül.

Milyen eredményeket érhetsz el
gyermekednél a mestertréninggel?

Hogy csak néhány példát említsünk arra, mennyi mindenben segíthetsz a gyermekeddel való kapcsolatodban, ha mestertréninget is végzel.

Figyelem problémák

Előtte: figyelemhiányos (nehezére esik a figyelem megtartása, kerüli a tartós mentális erőfeszítést igénylő feladatokat, elveszít dolgokat, feledékeny, könnyű elvonni a figyelmét, nem fejez be dolgokat) és túl aktív vagy hiperaktív (izeg-mozog, babrál kezével lábával, fészkelődik, rohangál, ugrál olyan helyzetekben amikor az nem helyénvaló, gyakran túlzó mennyiségű beszéd jellemzi, nehezére esik a várakozás, félbeszakít másokat, impulzív, utasításokkal szemben ellenálló).
⇢ Eredményként helyére nyugodtság, kezelhetőség lép.

Viselkedés, magatartás zavarok

Előtte: verekedés, rongálás, lopás, hazudozás, csavargás, kimaradás, szülői szabályok megszegése, mások vagy állatok bántalmazása, megfélemlítése, erőszakosság, önmérséklet gyakori elvesztése, vitatkozás felnőttekkel, bosszúállás (a viselkedészavar jelentős károsodást okoz a szociális, iskolai foglalkozási működésekben).
⇢ Eredményként helyére szeretetteli kapcsolódás és együttműködés lép.

Tanulási problémák

Előtte: olvasási, számolási, írásbeli kifejezési, megértési zavarok, iskolai készségek zavara, mozgászavar, koncentrációs problémák.
⇢ Eredményként a gyermeked jó kedvvel tanul, eredményei javulnak, képességei fejlődnek.

Szorongás

Előtte: szeparációs szorongás (otthontól, szülőtől, játéktól való elválás, önálló lefekvés vagy alvás elutasítása), teljesítményből adódó szorongás, félelem állatoktól.
⇢ Eredményként béke, kiegyensúlyozottság jelenik meg.

Depresszív állapot

Előtte: melankólia, szélsőséges introverzió.
⇢ Eredményként életöröm, vidámság, kinyílás, megnyílás jelenik meg.

Táplálkozási zavar kezdete

Előtte: nem evés, túlzott fogyókúra, kontrollálatlan túlevés, meghízás.
⇢ Eredményként kiegyensúlyozott kapcsolat az étellel, egészséges, a valódi szükségletek szerinti étkezés jelenik meg.

Gyermekkori alvásproblémák
Eddig: nem alszik, felriad, felsír, forgolódik, virraszt, éjszaka ordít, vígasztalhatatlan
⇢ Helyette alvás.
Nyugtalanság, félelem
Eddig: félelem valamitől, láthatatlan dolgoktól is akár, fél a sötétben, bizonyos helyiségekben
⇢Helyette megnyugvás, békés állapot.

A mestertréningen szülőként olyan eszköztárat adunk a kezedbe, amivel a fentiekhez hasonló problémásabb esetekben is támogatást tudsz nyújtani.
A mestertréningen magát az Újrahangolás® módszert ismerheted meg, melynek egyedisége a gyors, azonnal alkalmazható megoldásaiban rejlik.
A tudományos pszichológiát spiritualitással ötvözve éri ezt el.

Nem ezt csinálja egy gyermekpszichológus?
Ne vigyem inkább oda?

Miről szólnak a mi módszereink?

Módszereink szülőknek, gyermekeknek szóló pszichoedukációt takarnak, nem terápiát. Tréningünkön a szülő ismereteket tud szerezni magáról, saját működéséről, gyermeke működését megérti.

Szülőként a gyermeknevelés művészetét ismerheted meg, hogy az ne kínkeserves legyen. Abban segítünk, hogy anyából és apából tudatos szülő váljon, és hogy a gyermekekkel való együttélés, a gyermeknevelés örömteli legyen.

Egy alternatív lehetőség, választás, melynek szerepe akkor jön el, amikor még nincs baj, de valamit már érzékel a szülő, vagy meg akar előzni.

És miről nem?

Nem terápia. Nem pszichológiai vagy pszichoterápiás szolgáltatás.

Tréningünk és módszereink prevenció, megelőzés célzatúak, hogy nagy problémák ne alakuljanak ki, ne hatalmasodjanak el. Sok gyermek már csak akkor kerül ellátó rendszerbe, amikor már nem pszichológusra van szükség, hanem egyből gyógyszeres kezelésre.

A tréning szerepe akkor jön el, amikor a szülőben még nem merül fel a pszichológiai ellátás, de a csírájában megjelenő zavarokon mégis szeretne segíteni.

A felnőttek semmit nem tanulnak az iskolában sem magukról, sem pedig a gyermeknevelésről. Úgy csöppennek a gyermeknevelésbe, hogy lényegében semmit nem tudnak arról. Egy kincset kapnak a kezükbe. Útmutató nélkül.

Tréningünk célja, hogy boldog szülő neveljen boldog gyermeket. A szülő ismerje meg magát is és a gyermekét is. Tanuljon meg “gyermekül”.

Tréningünknek köszönhetően szülőként tudatossá válsz, megismered önmagad és gyermeked. Boldog szülőként fogsz boldog gyermeket nevelni. Megelőzve ezzel a problémák elhatalmasodását.

A mestertréning 2+1 modulból áll.

(Ha érdekel az egyes modulok részletes tartalma, csak kattints rájuk a lenyitáshoz.)

1. Újrahangolás® alapfok - 2 nap
Az Újrahangolás® módszere azon munkahipotézisre épít, hogy az ember multidimenzionális lény, azaz testből, lélekből és szellemből áll.

A jelenkori modern pszichológiának nagy hiánya és egyben problémája is (ezért is éli sajnos válságkorát, hiszen több esetben sem válaszokat, sem módszereket nem tud adni a megoldások keresőinek) – írom ezt pszichológusként, felnőtt és gyermek coachként is –, hogy csak a jelen fizikai életünket veszi figyelembe (azaz a megfogantatástól a halálig tart az élet), és sem az igazi múltját, sem a jövőjét (transzcendencia) még csak meg sem említi.

Sajnos ezzel egy olyan helyzetet teremt, hogy az egyéni élet sorskerekéből kiragad mondjuk egy forgásnyit, és igyekszik azt úgy „tálalni”, hogy megszületésünkkor nem volt semmi, halálunk után szintén semmi nem lesz, de igyekezz értelmes és boldog életet élni… de minek is?

Mitől van az, hogy számtalan problémára nincs jelen életbeli magyarázat, sem megoldás? Minek engedjem el a haragomat, az igazságomat, a hatalomvágyamat, önzőségemet és legyek, kedves, szeretetteljes? Olyan tudatlanságban élhetünk akár, hogy azt sem tudjuk, hogy mitől betegszünk meg, mitől mennek tönkre párkapcsolataink, vagy mitől jönnek komoly anyagi veszteségek.

Ha a lelki – szellemi megoldások lehetőségét nem vesszük figyelembe, azzal sajnos egy olyan helyzetet teremt(het)ünk, hogy sok kérdésre nemcsak hogy nem kapunk válaszokat, de MEGOLDÁST SEM.

Sok kisgyermek érzékel dolgokat, fél, retteg, ezekhez szükséges lenne minél értőbb módon viszonyulni az arra nyitott szülőknek, és hatékony MEGOLDÁSOKAT találni a gyermek ilyen irányú nehézségeire is.

Témák: 
– Teremtés, eredetünk, jövőnk
– Mi értelme az életnek, merre tartunk?
– Honnan tudható az, hogy tiszta az egyén kapcsolódása és tiszta az energetikája?
– Mit okoz a nem megfelelő kapcsolódás és a problémás testmező? Hogyan jelentkezik ez (testi betegségekben, viselkedésbeli zavarokkal)?
– Mitől nem működnek az életfeladatok – energia szintű magyarázatok, hibás programok? Elementálok, entitások stb.
– Életünket, kapcsolatainkat, működéseinket befolyásoló energiák, ezek csoportosítása, kezelése.
– Gátló programok kivételének gyors technikája.
– Megoldások – módszerek a fenti problematikákra – végre hatékonyan.
– Területek, amelyek az elsajátított módszerekkel javíthatók: egyéni elakadások, gyermeknevelés, párkapcsolat, munkahelyi és anyagi gondok, egészség.
– Módszertan: elmélet, gyakorlat

A modulon az Újrahangolás® módszer alapszintjét ismered meg. Az egyéni elakadásokra fókuszálunk.

 

2. Újrahangolás® középfok - 2 nap
Ebben a modulban az Újrahangolás® módszert középszinten ismerheted meg. Elmélyítheted a megszerzett ismereteket,
elméletben és gyakorlatban is elsajátíthatod, hogyan segíts
családtagjaidnak, gyermekeidnek, barátaidnak, párodnak preventív jelleggel.

Cél az, hogy képessé válj saját magad, családod, gyermeked alapvető problémáinak elébe menni, a kialakult nehézségekben pedig megoldást nyújtani. (A tevékenység nem helyettesíti az orvosi és terápiás ellátást, viszont hatékony módszert nyújt segítő folyamatok megoldásához.)

Fókuszálunk a mindennapi élet alaptörvényeinek megismerésére, hogy magadban, kapcsolataidban (társ, munkahely, család), gyermekeidben a harmóniát, békét meg tudd teremteni.

Megoldásokat fogsz megtalálni akár évek, évtizedek megoldatlan problémáira (magad számára, valamint párkapcsolatnál, gyermekeidnél, családi működésekben, anyagiakban, testi és lelki megakadásokra, betegségekre is).

– A mentális és lelki egészség alapja (ez szülőként és párkapcsolati témában érintetteknek is elsődlegesen fontos) a jelen és a generációs minták ismerete, felismerése és módosítása. Minden fő életterületet átvizsgálunk és megtanulod a megoldásának, feloldásának szellemi-lelki módját és új programok elsajátítását (azaz hogyan alkalmazd a pozitív megerősítéseket, a pozitív pszichológiát az életetekben).

Életterületek, melyekre a generációk és sorsdöntések rányomták a bélyeget: mentális-lelki egészség, testi betegség/egészség, életszemlélet, párkapcsolatok és egyéb kapcsolatok alakítása, gyermeknevelés, anyagi dolgok.

Mélyebben érteni fogod a testi betegségek kialakulásának lelki-transzcendentális  motívumait, továbbá azon betegségek eredőjét, melyek a szellemi – felsőbbik én szinthez kapcsolódnak. (Ezeket tudja nehezen orvosolni a hagyományos ellátás.) Ismerni fogod a prevenciót, és ha már a környezetedben valaki bekerült a betegségbe, (meg)értéssel, kiegészítő támogatással tudsz neki segíteni. Képessé válsz saját magad önsegítésére, továbbá családod, gyermeked alapvető problémáit kezelni, rendezni, kiegészítő elemként egészségessé tenni. (Nem helyettesíti az orvosi ellátást!)

Áttekintjük az alapkérdéseket: miért vagyok a világon, mi az életfeladatom, munkaterületem, miben és hogyan tudnék boldog lenni, és ezek vonatkozásában az anyagi elakadások áttekintése, megoldásának, oldásának módjai, generációs minták tükrében, az Újrahangolás® módszerével.

A gyermeknevelést más perspektívába teszi. Új módszereket, technikákat ad a gyermekek testi–lelki egészségének megőrzéséhez, helyreállításához. Technikát ad a gyermek képességeinek emeléséhez, fejlesztéséhez, valamint az iskolai követelmények során a tudásanyagok hatékony elsajátításához.

Képessé válsz gyermeked képességeit magasabb szintre hozni, hogy azok a tanulási eredményekben is megjelenjenek és közben gyereked sokkal könnyebben, örömtelibben tanuljon. (Nem képességfejlesztő foglalkozásokról és szakkörökről hallasz majd itt, nem is közös képességfejlesztési módszerekről…) Ha a gyermek téma éppen nem aktuális (még/már) nálad, saját magad formálását fogod megérteni, és az elsajátított ismereteket alkalmazni.

Megismered a párkapcsolat szellemi szintű kapcsolódásának törvényeit. Érteni fogod, honnan eredeztethető a nehéz illetve a jól működő párkapcsolat, fogod tudni ezt változtatni, annak ellenére is, ha a társad nem partner még a változásban, a te szellemi folyamataidra.

Megérted és elsajátítod a párkapcsolat formálásának szelíd módját, lehetőségeit, perspektíváit. Hasznos ismeret ez akkor is, ha van párkapcsolatod, és akkor is, ha még nincs.

 

+1 (OPCIONÁLIS) Gyermek Újrahangolás® - 2 nap
Ez a modul opcionálisan választható.

A modul során olyan gyakorlati módszerek, eszközök elsajátítása történik meg, amelyek szellemi – lelki szinten, személyre szabottan tudnak segíteni az elakadásokban, attól függően, hogy az ügyféllel a matériában, vagy lelki – szellemi síkokban is lehet dolgozni.

Tapasztalatunk alapján a gyermekelakadások megoldásának hatékonysága a többszörösére tud növekedni, ha a szülő ismeri a szellemi-lelki megoldásokat is.

A modulban olyan alternatív technikák alkalmazása sajátítható el, melyek nemcsak a tudati – viselkedési szinten, hanem a lelki – szellemi – tudatalatti szinten is hatnak oly módon, hogy  – bár arról az ügyfél világszemléletétől függően vagy beszélünk, vagy sem, ennek ellenére a szellem és lélek strukturális szintjein is létrejön a változás. Ezen esetekben a materiában nem vagy nehezen megoldható problémák is orvoslásra kerül(het)nek.

A modulon elsajátítható lesz: 

– az Újrahangolás®  egyes elemei gyermekekre formázva;
– u.n.: „párhuzamos alternatív módszerek” (azaz a gyermek alkot, játszik, a szülő ugyanakkor – miközben annak alkotásában, játékában részt vesz –, párhuzamosan szellemi – lelki struktúrákat is korrigál);
– a szellemi – lelki mesterképzést végzett szülő képes lesz a gyermekek paranormális észleléseit értelmezni, kezelni;
– a szülők hatékony javaslatokkal és megoldásokkal tudják segíteni a gyermek félelmeit, devianciáit, magatartásproblémáit, viselkedészavarait, személyiségmegakadásait, szorongásait;
– megismerhető lesz a Bach virágterápiás szemlélet és annak módszere, mint ajánlható folyamatsegítő alkalmazás;
– sokféle egyéb alternatív technika, amelyek végre hatékonyan alkalmazhatók a GYERMEKNEVELÉSBEN. Új módszerek, újrafogalmazások, technikák, pszichológiai és alternatív tapasztalatok alapján szülőknek.

 

Ez így összesen 4+2 képzési nap, körülbelül 1 hónapra elosztva.

Mikor indul a következő tudatos szülő mestertréning?

A mestertréning 2+1 modulja ugyan mindössze 6 képzési napból áll, de nem egymást követően. Te választhatod ki, hogy melyik időpont számodra a legalkalmasabb, így a tréning hossza tőled függ.

A következő mestertréninget ezekkel az időpontokkal indítjuk:

Induló képzések időpontjai​

Legkésőbbi jelentkezési határidő: 
időpont hamarosan…

Még eddig tudsz jelentkezni a következő tudatos szülő mestertréningre

Nap

:

Óra

:

Perc

:

Mp

Választható időpontok

1. modul – Újrahangolás alapfok:
időpont hamarosan…

2. modul – Újrahangolás középfok:
időpont hamarosan…

Opcionális modul – Gyermek Újrahangolás:
időpont hamarosan…

Mennyibe kerül, hogy valóban megtanuljak gyermekül, megismerve a szellemi-lelki megoldásokat is?

Tudatos szülő mestertréning összege 138.000 Ft helyett most 123.000 Ft. (Ha az opcionális harmadik modult is szeretnéd elvégezni, akkor összesen 207.000 Ft helyett 187.000 Ft.) Ez a képzési díj, ami lehetővé teszi, hogy 1 hónapot követően olyan tudatos szülővé válhass, aki valóban a komplex megoldásokat ismeri, és a dolgok szellemi-lelki oldalát is elsajátította.

Kik vagyunk mi és miért bízz meg bennünk?

Várnai Myrtill vagyok, az Újrahangolás® Képzési, Tanácsadói és Módszertani központ alapítója.

Pszichológus, coach, közgazdász, az Újrahangolás® módszer megalkotója. 

Iskolánk több, mint 30 év pszichológusi tapasztalatra épülő, hagyományos pszichológiai alapokon nyugszik, ugyanakkor a mai kor emberének alternatív (szellemi-lelki) választást is nyújt.

Újdonságát a szellemi- lelki segítői módszer alapozza meg (Újrahangolás® módszere). Coach képzéseink a hagyományos emberismeretre és a szellemi- lelki eszköztárra építenek. Hatékony, gyors, az emberi problémákat értelmezhető egységbe rendezi. Gyakorlati, ezáltal megoldást is nyújt. Mivel szellemi-lelki, ezért a megoldásokat is egy más szintre emeli.

Mit mondtak rólunk azok, akik elvégezték a tréninget?

Hálás vagyok, hogy rátaláltam a képzésre. Pontosan akkor jött velem szembe, mikor a legnagyobb szükségem volt rá, mind szülőként, mind hivatás terén. Megalapozta a szakmai jövőmet, életutamat. Mind szakmailag, mind emberi megközelítésében hiánypótló a piacon. Myrtill minden téren fantasztikus tanító, a szakmai szempontokon kívül számomra emberileg is maximálisan követendő példát mutatott.
Ezúton is köszönöm a képzésen kapottakat!

 

Eszter

“Nagyon köszönöm az itt szerzett tudást és tapasztalatot, egészen új élet – és világszemlélettel lettem gazdagabb. Egész életem során hasznomra lesz / még később is/  és remélem másoknak is megmutathatom ezt a tapasztalatot! Nagyon hálás vagyok és köszönöm!”

 

Éva

“Mérhetetlen információt és gyakorlati, használható tudást kaptam. Néha az ember hajlamos csak a nehéz megoldást, a bonyolultat keresni, elfogadni, holott a fejlődés, a továbblépés és a teljes, boldog élet megélése úgy hiszem, hogy egyszerűbb, mint gondolnánk. Köszönöm, hogy kaptam egy lehetőséget, amelynek segítségével lényegében bármit elérhetek, amit őszintén szeretnék. Köszönöm!”

Lilla

“Köszönöm szépen az oldó gyakorlatot, fantasztikus.”

 

Anna

Gyakran Ismételt Kérdések

1. Ha valamiért félbe kell hagynom a tanfolyamot, elveszítem a befizetett pénzt?
Nem, ha közbejönne valami olyan dolog, amiért fel kell függesztened a tréningen való részvételt, akkor lehetőséget biztosítunk arra, hogy a következő tréningbe bekapcsolódva folytasd.
2. Megkapom-e a tananyagot írásban is?
A tananyag nagy részét munkafüzet formájában megkapják a hallgatók, ezen kívül több olyan kérdőívet és egyéb más anyagot adunk, amelyeket a későbbiekben tudsz használni. Ennek ellenére mindig javasoljuk saját jegyzet készítését és az ajánlott irodalom elolvasását is.
3. A tréning elvégzése után, ha esetleg elakadok és szakmai kérdésem merül fel, van lehetőség szakmai konzultációra?
Természetesen igen, iskolánk ajtaja minden végzett hallgató számára a tréning elvégzése után is nyitva áll, sőt kifejezetten nagy hangsúlyt fektetünk a minőségi tréningre és a minőségi tanácsadásra, amit a hallgatók majd a magán segítő folyamatukban folytatnak. Az elakadás nagyságától függően lehet tanácsot kérni emailben, telefonon, online és személyesen. Végzett hallgatóink számára rendszeresen gyakorlati workshopokat, szupervíziókat szervezünk, így lehetőség van arra, hogy a szakmai tapasztalatokat, kérdéseket, eseteket megbeszéljünk, közösen megoldjunk!
4. Mikor kell befizetnem a regisztrációs díjat és mikor a fennmaradó képzési összeget?
A regisztrációs díjat (15.000 Ft) a tréningre való jelentkezés után kell befizetned. Az űrlap kitöltését követően elküldjük az utalási adatokat. A fennmaradó képzési összeget pedig közvetlenül a tréning előtt kell majd kifizetned. Erről is küldünk majd e-mailt.
5. Mikor vannak az egyes modulok képzési időpontjai? Nem találom!
Az egyes modulok képzési időpontjait ide kattintva tudod megtekinteni. Kattints rá az egyes modulukra, hogy lenyithasd őket. Itt fogod megtalálni, hogy mely időpontok közül választhatsz. (A jelentkezésed utáni e-mailben kérdezzük majd meg, hogy mely időpontokat választod.)
6. Van lehetőség részletfizetésre is?
Igen, erre is van lehetőség a teljes ár felszámítása esetén. Ha a részletfizetés felelne meg neked, csak írj egy e-mailt nekünk a kapcsolat@ujrahangolas.hu e-mail címre!
7. Külföldön, illetve nem a fővárosban élek, lehet-e online is becsatlakozni?
Igen, biztosítani tudjuk az online tréninget. Ez azt jelenti, hogy amikor a tréninget tartjuk, akkor neked is az internetes eszközöd előtt kell ülnöd, hogy az oktatásban részt vegyél. Viszont ha tudsz, inkább gyere el, légy jelen!

Ha mégis online szeretnél jelen lenni, akkor a részletekről a jelentkezés után e-mailben egyeztetünk.

A mestertréning való jelentkezéshez válaszd ki lent, melyik konstrukcióban szeretnél a hallgatónk lenni.

Belevágok: jelentkezés a következő mestertréningre (2 modul)

(10% kedvezménnyel + utánkövető segítséget adunk, ha szeretnéd, hogy később is segítsünk az úton)

138.000 Ft
123.000 Ft

FONTOS: A tréning díját átutalással tudod fizetni. (A részletekhez kattints a fenti gombra!) Jelenleg egy 15.000 Ft-os regisztrációs díj befizetésével már le tudod foglalni a helyed. Ez az összeg nem visszatéríthető, de másik alkalomra felhasználható vagy más valakire átruházható ugyanerre a tréningre. A részleteket a jelentkezést követően egyeztetjük e-mailben.

Inkább részletekben fizetnél? Erre is van lehetőség a teljes ár felszámítása esetén. Ha a részletfizetés felelne meg neked, csak írj egy e-mailt nekünk a kapcsolat@ujrahangolas.hu e-mail címre!

Belenézek: jelentkezés csak az első modulra

(Nézd meg, milyen nálunk hallgatónak lenni!
Az első napra 100%-os pénzvisszafizetési garanciát adunk.)

69.990 Ft

FONTOS: külön az első modult csak bankkártyával tudod fizetni és kizárólag teljes összeggel.

Belevetem magam: jelentkezés a teljes mestertréningre (2+1 modul)

(10% kedvezménnyel + utánkövető segítséget adunk, ha szeretnéd, hogy később is segítsünk az úton)

207.000 Ft
187.000 Ft

FONTOS: A tréning díját átutalással tudod fizetni. (A részletekhez kattints a fenti gombra!) Jelenleg egy 15.000 Ft-os regisztrációs díj befizetésével már le tudod foglalni a helyed. Ez az összeg nem visszatéríthető, de másik alkalomra felhasználható vagy más valakire átruházható ugyanerre a tréningre. A részleteket a jelentkezést követően egyeztetjük e-mailben.

Inkább részletekben fizetnél? Erre is van lehetőség a teljes ár felszámítása esetén. Ha a részletfizetés felelne meg neked, csak írj egy e-mailt nekünk a kapcsolat@ujrahangolas.hu e-mail címre!

Kérdésed van?

A következő elérhetőségek egyikén vedd fel velünk a kapcsolatot!

E-mail: kapcsolat@ujrahangolas.hu
Telefon: +36 20 369 7596