Alapfogalmak: tudat, tudatosság

Napjainkban egyre több szó esik a tudatosságról: létezik már tudatos gyermeknevelés, vásárlás, étkezés, túrázás, állattartás, bőrápolás, de még a hajunkat is ápolhatjuk tudatosan.

Az Újrahangolás® Központban nagy hangsúlyt fektetünk a tudatosságra: minden tréningünk, képzésünk azt célozza, hogy tisztában legyünk magunkkal és a körülöttünk lévő világgal, történésekkel. Víziónk egy olyan társadalom, amelyikben az egyének ahelyett, hogy hagyják magukat sodródni az aktuális hullámok hátán, aktívan és tudatosan vesznek részt a következő generáció teremtésében.

Ősztől ezt szem előtt tartva indulnak újra képzéseink. Ahogy érik bennünk is, amit át szeretnénk adni, ahogy egyre tudatosabbá válunk mi is, úgy hangoljuk újra a kínálatunkat. Stabil alapokra építünk. De ne szaladjunk ennyire előre.

A milliós kérdés: tudatosak vagyunk-e arról, hogy mit jelent a tudatosság? Erről olvashatsz most. Tekintheted alapozónak vagy gondolatébresztőnek is.

Anélkül, hogy nyelvészeti értekezésbe fordulnék, világos, hogy a kifejezés alapját a tudat szó képezi – A magyar nyelv értelmező szótára négy meghatározást ad erre a kifejezésre. Filozófiai értelemben az agy legmagasabb rendű képességeként jelöli, tudományos értelemben pedig az ezen képesség által megszerzett „képzetek, fogalmak, érzelmi és akarati élmények összessége”. Ritkán öntudatként is használatos a szótár meghatározása szerint. Negyedsorban pedig a tudat pszichikai tapasztalatként is leírható: annak az élménye, hogy valaki bizonyos valami felől, tudatában van valaminek.

Tudományos megközelítés

Mivel a tudat az egyén sajátja, meglehetősen szubjektív tényező – s mint ilyen, tudományos értelemben nincs általánosan elfogadott meghatározása, „Sőt a tudatnak szinte annyi elmélete van, ahányan csak megkíséreltek ilyet felállítani.”

Filozófia

A nagy gondolkodók, filozófusok mindig is olyan létkérdésekről elmélkedtek, hogy „létezik-e Isten, mikor és mitől igaz egy kijelentés, mit jelent egy tárgyat megismerni, továbbá hogyan kell felfogni a tudat és az agy kapcsolatát […].” Ennek ellenére még a filozófia sem ad kimerítő választ, hiszen sokszor több a kérdés, mint a felelet, és időnként körbe-körbe jár a gondolkodás. Ha ugyanis ki szeretnénk mondani, hogy ami a tudatban van, az pontos mása a külvilágban lévő dolognak, akkor meg kell találni a megfeleltetés módját. Ez viszont ugyancsak a tudatból fakad, így még mindig nem lehetünk benne biztosak, hogy ténylegesen úgy látjuk, ahogy valójában van, azaz végeredményben csak elménkben spekulálunk. Sőt, Immanuel Kant, a 18. századi filozófus egyenesen azt mondta, hogy a tudat eredetére sosem fog fény derülni, úgyhogy nincs is értelme foglalkozni vele.

Pszichológia, idegtudományok

A legrégebbi időktől egészen a mai napig rejtélyes a tudat(osság) mibenléte. A pszichológia történetében az egyes nézőpontok különbözőképpen tekintettek rá. Eleinte a lélekkel azonosították, majd a 20. század elején a viselkedést tanulmányozó behavioristák tudomást sem vettek róla, lévén nem megfigyelhető. A század közepére újra előtérbe került a tudat létezésének és milyenségének kérdése, bár egységes elmélet továbbra sem fejlődött ki. Ez igaz a lélekre is: noha azt várnánk, hogy a pszichológia a lélekként megnevezett, jól körülhatárolható tényezőt kutatja és ismerteti, valójában inkább szerteágazó témái és számos irányzata van, mintsem valódi meghatározása a lélekre.

Az idegtudományok klinikusai is behatóan tanulmányozzák a témát, de egyelőre ők sem adtak pontos leírást a tudatra, tudatosságra. Nézőponttól függ, hogy mi tekintendő „normális” működésnek, és mi a zavart, abnormális forma, honnan kezdődik, van-e egyáltalán éles határvonal a kettő között. A kérdés megválaszolása az orvosok számára azért lenne lényeges, mert nagyban segítené őket a módosult tudatállapotok kezelésében.

Neuropszichológiai szempontból a tudatosság testi, illetve biológiai tényező, belső folyamatok tudatában levés: „a belső reprezentációk monitorozása, a különféle agyi rendszerek feldolgozási folyamataihoz való hozzáférés.” Két fő funkciója ezen belső események folyamatos követése és kontrollja. A külvilágban és a testünkben zajló történések monitorozása a túlélést szolgálja: az éhség, a fájdalom, a felénk fenyegetően rohanó kutya olyan ingerek, amelyek addig nem hagynak bennünket nyugodni, amíg nem teszünk ellenük valamit. A folyamatos kontroll pedig cselekedeteinket segít irányítani.

Ugyanerre a megállapításra jutott az idegrendszert kutató két nemzetközi hírű tudós, Giulio Tononi és Christof Koch is. Vizsgálataik alapján szoros kapcsolat áll fenn a tudatos elme és az agy között. Bár megjegyzik, hogy ez a kapcsolat egyelőre meghatározhatatlan és számos kérdést felvet – például azt, hogy miért pont az agyhoz kapcsolódik, nem másik szervhez, és miért csak az agy bizonyos részéhez.

Vallások

Természetesen a vallásoknak is van elképzelése a tudatról.

Kereszténység

A Magyar Katolikus Lexikon azt írja, hogy „a lélek úgy élteti az anyagot, hogy egyúttal tudatot, sőt szabad személyi tudatot ad neki.” A kereszténységnek a tudat és a tudatosság nem elsődleges tanítási területe. Eredendően bűnösök vagyunk, bármennyire is Isten képére és hasonlatosságára lettünk teremtve. Nincs azonban a keresztény vonatkoztatási rendszerben sem minden veszve, hiszen a megtéréssel (metanoia) már elkezdünk keresni valami felettünk állót, ami irányt mutat, vagyis a krisztusi tanokról való tudatosságra vezet. Mert mi is a keresztény hívő végső célja? Az unio mystica: az Istennel való misztikus egyesülés.

Keletebbre már nagyobb szerepet kap a tudatosság.

Buddhizmus

A (hinajána) buddhizmusban a tudatosság az éberség. A tudat maga nem egy megfogható, jól körülhatárolható „dolog”, hanem maga a tapasztalás folytonossága. A létezés kiindulási alapja, hogy a vágyak szünet nélkül az érzékek világába vezetik az egyént. A helyes éberség juttat ki ebből a megszabadulásba (mokkha / moksha). A tudatosság vagy helyes éberség elérésének módszere a satipatthāna gyakorlat, amely többek között felöleli a test feletti szemlélődést, a légzés és a testhelyzetek tudatosítását, a tudat állapotának a tudatosítását. Számos fokozaton és gyakorlaton át vezet az út a végső megszabaduláshoz.

Védák

A hindu, vagy még inkább védikus hagyomány kiindulása nem a tapasztalati úton való ismeretszerzés, hanem a szentírások. Azt fogadja el minden alap alapjának, amit Isten kinyilatkoztatott. Az ősi szentírások azt mondják, hogy a tudat a lélek (amely az ő nézőpontjukból különbözik a pszichétől és önvalóként hivatkoznak rá) jelenlétének szimptómája a testben, azaz a test léte a léleknek köszönhető. Áthatja az egész testet, amely a tudat nélkül halott, és anyagi eszközökkel lehetetlen életre kelteni a testben. A Bhagavad-gītāban például Kṛṣṇa (Isten) kijelenti, hogy az élőlényekben Ő az éltető tudat. Vagyis az élőlény léte Istentől származik, a test, amiben a lélek lakozik, pusztán tudat nélküli mulandó anyag. Mindez azt is jelenti, hogy a lélek egylényegű Istennel, nagyságát tekintve azonban meg sem közelíti a Legfelsőbbet: parányi, mindössze egy hajszál keresztmetszetének tízezred része. A szentírások megkülönböztetik az egyéni lelket (aṇu-ātmā, jīvātmā) és a Felsőlelket (Paramātmā, vibhu-ātmā). Mindkettő az egyén szívében lakik. A Felsőlélek Isten részleges képviselőjeként tanúja az egyéni lélek minden rezdülésének. S nemcsak tanúja, de Ő teljesíti a vágyait. Lehetőséget ad neki a független cselekvésre. Minderre azért van szükség, mert Isten teljesíti a léleknek azt a vágyát, hogy az anyagi világban (mint egyfajta játszótéren) megtestesülve „kipróbálja magát”, és Istent játszva megtapasztalja, milyen irányítónak lenni. Ez az élvezet azonban keserű tapasztalás: anyagi testbe lépve minden mulandó és viszonylagos, a boldogság, a boldogtalanság, az élvezet és a szenvedés is, sőt maga a test is folyton változik.

Tulajdonságait tekintve a lélek örök (sat), tudással teli (cit) és boldog (ānanda) – testet öltve azonban anyagi tudata akar az anyagon uralkodni. Eredeti helyzetében az élőlény mindig a Legfelsőbbre gondol, Rá emlékezik, és tisztában van vele, hogy ő az alárendelt, a szolga, Isten pedig az élvező, az Úr. A test pedig, amelyet a lélek az anyagi világban felölt, mulandó (asat), tudatlan (acit) és szenvedéssel teli (nirānanda).

Legtömörebben talán az egyik Bhagavad-gītā vers foglalja össze, hogy mi a tudatosság: „A békét nem az éri el, aki igyekszik vágyait beteljesíteni, hanem egyedül az, akit nem zavar a kívánságok szakadatlan özöne, melyek úgy ömlenek bele, mint folyók az állandóan töltődő, ám mindig mozdulatlan óceánba.” (2.70)

Modern felfogás

A modern gondolkodók, tanítók közül az Újrahangolás® Központban David R. Hawkins 20. századi amerikai pszichiáter munkásságát tartjuk különösen nagyra a tudatosság témájában. Számos kutatást végzett a tudat természetével kapcsolatban, amelyek eredményeit a tudati szintek kalibrálásáról szóló doktori disszertációjában tette közzé. Később ezek a tudományos eredmények szolgáltak alapul az ERŐ kontra erő: a tudat anatómiája című könyvéhez.

Hawkins ezekből a tudati szintekből alkotta meg a tudattérképet. Ez gyakorlatilag a tudat folyamatainak felel meg: az érzelmeknek, az észleléseknek, a hozzáállásoknak, a világnézeteknek, a spirituális hiteknek. Ezt a térképet Hawkins egy 0 és 1000 közötti érékekkel bíró skálaként modellezte. A tudat skálájának vagy szintjeinek, mezőinek kritikus pontja 200-nál található: ez az egyenesség és a bátorság szintje. Alatta a negatív, lehúzó belső energiák működnek, mint amilyen a szégyen, a vágyakozás, a harag vagy a bánat. A 200-as szint felett pozitívak, előre vivőek a belső energiák: elfogadás, béke szeretet, öröm jellemzi ezeket. A 17 tudatszint mindegyikéhez tartozik valamilyen érzelem (pl. kétségbeesés, sóvárgás az egyik oldalon, derűlátás, áhítat, megértés a másik oldalon), folyamat (pl. kirekesztés, behódolás, felszabadulás, szándék), életfelfogás (reménytelen, csalódó, harmonikus, jóindulatú) és istenfelfogás (elítélő, megtagadó, könyörületes, bölcs).

Mindezek tudása igen lényeges ahhoz tudjuk, kik vagyunk valójában és merre tart létünk.

Felhasznált irodalom

A következő részekben olvashatsz majd a tudatskáláról, illetve a módosult tudatállapotokról is.

Tudatosságot emelő programok:

7
7
7
7

Önsegítő csomag

Kedvezmény!

Többet szeretnék tudni a csomagról!  Önsegítő csomag >>>

50.980 Ft 39.990 Ft

Törlés

Mit tartalmaz a csomag?

A meditációt szerintem már nem kell bemutatnom, de ha te még pont nem vettél részt egyik meditációmon sem, hadd idézzem egyik – szinte állandó – résztvevőnket: „Sokszor érzem azt a  meditációidon, hogy egy olyan térbe érkezem, ahol nincs más, csak a lét maga. Nincsenek gondolatok, mindennapi terhek. Könnyű vagyok és ebből hihetetlen erőt merítek.
A csomagban találod a tavaly év végén debütált Az élet igazi törvénye workshopot is, amelyen Neville Goddard tanításainak esszenciáját adom át. Olyan praktikus törvényszerűségeket, amelyeket alkalmazva szinte gyerekjáték saját boldogságod megteremtése.
A csomag harmadik eleme pedig a Múlt elengedése hanganyag: segítségével megszabadulhatsz bármilyen tehertől, amit nem szeretnél már tovább hordozni, legyen az egy nem megfelelően lezárt kapcsolat, egy veszteség feldolgozása vagy akár egy szenvedély elengedése

MÁJUS 16.

Az élet igazi törvénye

Többet szeretnék tudni a workshopról!
Az élet igazi törvénye >>>

30.000 Ft

A képzelet teremti a valóságot” – “A képzelet megvalósítja önmagát” – “Minden dolog létezik” – “Minden lehetséges” – írta Neville Goddard, a huszadik század egyik legnagyobb misztikusa. S ez csak néhány példa örök érvényű tanításaiból. Goddard munkásságának esszenciáját kapod meg ezen a workshopon. A mindennapi életben is tapasztalható törvényserűségekről és elvekről lesz szó. Az elmélet melett természetesen nem maradhat el azok gyakorlatba ültetése sem.

MÁJUS 20. 

Saját gyermekkor újraírása tréning

Többet szeretnék tudni a tréningről! Saját gyermekkor újraírása tréning >>>

44.450 Ft

Törlés

A TE gyermekkorod milyen volt?

Emlékszel rá egyáltalán? Sokan mondják a vendégeim közül, hogy nem emlékeznek a gyermekkorukra … ez mondhatni “normális” – legalábbis abban az értelemben, hogy manapság ez a megszokott. Valójában azonban itt van valahol az a bizonyos kutya elásva: valamiért nem emlészünk a gyermekkorunkra… Vagy ha mégis, lehet, hogy pont arra emlékszünk, amire nem szeretnénk…

Ez a tréning pontosan azért jött létre, hogy segítsek neked emlékezni a gyermekkorodra, vagy ha inkább felejtenél, segítek ÁTÍRNI az emlékeket. Hogy ilyen nincs is? A jó hír az, hogy nagyon is LEHETSÉGES…

 

MÁJUS 20.

Gyógyító-tisztító meditáció az Újrahangolás® módszerével

14.990 Ft

Törlés

Szeretettel várunk rendhagyó gyógyító, tisztító meditációnkra az oldások, változások, haladások, és a tiszta kapcsolódás jegyében.

A meditáció előtt ezúttal a tudatszintek témáját dolgozza fel az egyórás workshop. Hawkins tanításait szinte minden képzésemen, tréningemen megemlítem, mert rendkívül fontos felismeréseket adott át. Úgy gondoltam, érdemes egy kicsit részletesebben is beszélnem az általa kidolgozott tudatskáláról.

A meditáción és a workshopon külön és egyben is részt lehet venni.

Az  Újrahangolás® módszere lehetőséget ad az aura komolyabb kitisztítására, testi-lelki gyógyulásra, karmaoldásra, fejlődésre, az entitások szelíd elengedésére.

 MÁJUS 21-22. 

Önismeret felsőfokon – tranzakcióanalízis tréning

Többet szeretnék tudni a tréningről! Önismeret felsőfokon – Tranzakcióanalízis tréning >>>

87.630 Ft

Törlés

Ha ki kellene választanunk azt egyetlen és legfontosabb tréninget, amit receptre írnánk fel mindenkinek, az az Önismeret felsőfokon (Tranzakcióanalízis) tréning lenne. Nem győzzük hangsúlyozni, hogy az önismeret mindennek az alapja. 

 MÁJUS 27. 

Gátló parancsok feloldása workshop az Újrahangolás® módszerével

9.990 Ft

Törlés
Ismerkedj meg a benned megbúvó gátló parancsokkal, és kezdj el végre megszabadulni tőlük!

Gyakorlatorientált workshop, ahol nem csak beszélünk a problémákról, de teszünk is ellenük.

A HÓNAP HANGANYAGA

A “Ne létezz, ne élj!” gátló parancs oldása hanganyag

ne létezz, ne élj 12 gátló parancs oldás

A neletezz kuponkóddal
5990 Ft helyett áprilisban csak 2995 Ft

A hanganyag hallgatásának eredményeképp képes leszel megélni boldogan az életet, a létedet. Hatékonyan és eredményesen tudsz jelen lenni a földön, megtapasztalod milyen bőségben lenni. Könnyebben találod meg az életutadat. 

Többet szeretnék tudni a hanganyagról! A “Ne létezz, ne élj!” gátló parancs oldása felnőtteknek hanganyag >>>

Múlt elengedése – HANGANYAG

5.990 Ft

Ezt a hanganyagot használhatod a múlt elengedésére vagy bármely más – akár jelenleg fennálló – dolog, érzés elengedésére.

Kapcsolódó képzések

A képzések moduljairól, jelentkezésről bővebb információért munkatársainkhoz tudsz fordulni:

kapcsolat@ujrahangolas.hu