Barion Pixel
Elménk gyógyító és pusztító ereje

Elménk gyógyító és pusztító ereje

Egyre több mindenkit foglalkoztat a betegségek és elménk közötti kapcsolat, ennek ellenére mégis kevesen élnek ennek tudatában. Talán azért, mert túl nagy odafigyelést és kitartást igényel? Vagy talán azért, mert legmélyen mégsem hiszik, hogy ez az alapja egészségüknek?

Mivel nemcsak az őszi időjárás, hanem a mostani helyzet is nagyban megkívánja, hogy figyelmet fordítsunk egészségünkre, ezért szükségesnek éreztük, hogy ezúttal a gondolatok és a betegségek összefüggéséről írjunk.

A magas rezgésszámmal bíró gondolatok

Először is jó, ha tudjuk, hogy fizikai testünk körül található egy úgynevezett energiatest is, melynek alakja fizikai testünkkel megegyező, és melynek irányításáért gondolataink és szándékaink a felelősek. A gondolatok, amik lehetnek veszélyesek vagy jótékonyak, hiszen mivoltukból adódóan minél több energiával látjuk el őket, annál nagyobb erejük lesz, hogy fizikai testünkön is megmutatkozzanak.

Pozitív gondolatok és érzetek után szervezetünk szerotonint, dopamint vagy oxitocint termel, melynek hatására még boldogabbnak és egészségesebbnek érezhetjük magunkat. Negatív gondolatok esetében viszont kortizol szabadul fel testünkben, melynek túltermelődése különböző betegségekhez is vezethet.

Azt pedig, hogy mekkora ereje van elménknek, számos kutatás is igazolja!

A placebo-hatás vizsgálatai pont ilyenek, ugyanis a test öngyógyító mechanizmusára építenek. Egy tanulmányban például a nők menstruációs ciklusának 2 héttel előrébb hozása volt a cél. Bár a kísérlet résztvevői úgy tudták, hogy hormont kapnak, az injekció valójában csak sóoldatot tartalmazott, és mégis a nők 70 %-ánál többen is korábban tapasztalták meg a prementsruációs tüneteket.

Betegséghez vezető hiedelmek

A betegségek mögött létezik még egy mozgatóerő, ami nem más, minthogy mennyire vagyunk hajlamosak elfogadni a negatív hiedelmeket. Vannak, akik a negatív gondolatokkal szemben megrendíthetetlenek, tehát képtelenek elfogadni akár széles körben elfogadott borúlátó, pesszimista felvetéseket, amilyen az őszi depresszió is, vagy az, hogy ebben az évszakban többen betegednek meg.

Ezzel szemben vannak olyanok, akik minden ehhez hasonlót befogadnak, és ez sajnos meg is látszik az egészségi állapotukon is, hisz ugyebár a test engedelmeskedik az elme hiedelmének.

Annak érdekében, hogy Te is megtudd, mennyire vagy hajlamos megbetegedni, hoztunk pár kérdést David R. Hawkins Elengedés című könyvéből, melyek segítenek megismerni a betegséghez vezető hiedelmeket.

Amennyiben a következők bármelyikére is igennel válaszolsz, javasoljuk, hogy kezdd el még ma átformálni a hozzá fűződő gondolatot, érzetet!

● Szoktál aggódni az egészséged miatt, esetleg félelemmel gondolni arra, mi történhet Veled?
● Titkon elfog-e a félelem, amint valami új betegség híréről értesülsz?
● Érdeklődéssel hallgatod-e, amikor hírességek betegségeiről beszélnek a médiában?
● Hiszel-e abban, hogy egyes betegségek a családodban elkerülhetetlenek?
● Sokat érzed, hogy haragos vagy?
● Olyan személynek érzed magad, aki tele van bűntudattal?
● Hajlamos vagy az ítélkezésre?
● Van benned sértődöttség vagy neheztelés?
● Csapdába esettnek, reménytelennek érzed magad?
● Szoktad-e mondogatni, hogy “bármilyen betegség is van a levegőben, azt én biztosan elkapom”?
● Több biztosítást is kötöttél, de még mindig azon gondolkodsz, hogy talán nem elég?

Összegzésképpen tehát akár jó, akár rossz gondolatok határozzák meg napjaidat, azok hosszútávon hatással lesznek az egészségedre is.

Éppen ezért érdemes ezentúl figyelned rájuk, hiszen ezekben az időkben különösen fontos, hogy elméddel ne hátráltasd, hanem inkább segítsd tested egészséges működését!

[ulp id='9hyAtCT2guLECPWK']